Amikor nem…

Tudom, hogy téged mindenki szeret, mert kedves vagy, vicces és vidám. Én, mégis, néha tűnődöm: vajon tényleg mindig ilyen vagy? Tényleg nem nyomaszt soha semmi? Hiszen, úgy tűnik, egyáltalán nem, és magad is azt mondtad egyszer: nincsenek problémáid. Mégis, egyszer úgy megkérdezném, őszinte választ várva: hogy vagy? Szoktál vajon fáradt és nyűgös lenni? Megjátszod magad ilyenkor, hogy úgy tűnjön, nem is vagy az? Vagy-e néha zavarodott, amikor rád omlik az élet, és be mered-e vallani, hogy most meg kell állnod, mert már azt sem tudod, merre van az előre? Szorongsz-e olykor, félsz-e valamitől? Van-e, amiben már ezerszer elbuktál, amiről úgy érzed, soha nem fogod tudni megoldani? Álmodsz-e néha rosszakat? Tudsz-e, ha kell, akár sírni is? Megkérdezném ezeket, mert engem az is érdekel, milyen az, amikor nem vagy kedves és vicces és vidám, de persze, nem tudok jól kérdezni, és belőled sem szedek ki többet egy „jól vagyok”-nál. És talán tényleg igazat mondasz. Talán csak én koncentrálok túlzottan ezekre a negatív dolgokra. Talán túlkombinálom, és tényleg nincs szó másról, mint hogy vannak, akik egyszerűen csak jól érzik magukat. Mindig. Még akkor is, ha én nehezen hiszem.