Átalakítás alatt

Ilyen-olyan okok miatt már egy ideje nem nyúltam a bloghoz. Mostanában inkább pozitív okok miatt: az utóbbi kb. egy hónapban annyit jöttem-mentem, hogy időm sem volt leülve mélázgatni. Most már azt mondom, hogy jó dolgok történnek velem - nem mintha nem lenne néha piszkosul nehéz így is, bizonyos pillanatokban, amikor olyan dolgokon gond-olkodom, amiken nem kéne, de most a jó dolgok felé fordulok, és azokat erősítem. 

Emellett még mindig fontosnak tartom, hogy tudjunk megélni negatív érzéseket is. A minap hallottam egy - számomra - döbbenetes történetet, melyben valaki olyan szintre fejlesztette a mindig optimistának és derűsnek levést, hogy akkor is összeszorította a fogát, és meggyőzte magát, hogy jókedvű, amikor pedig már nagyon fájt volna az élet, csak, hogy ne kelljen rosszul éreznie magát. A fájdalmas érzéseket viszont nem lehet végleg megkerülni, az élet előbb-utóbb benyújtja a számlát betegségek, megromlott kapcsolatok és egyéb, "mégis, hogy a fenébe' jutottam ide??"-típusú élethelyzetek formájában. És minél tovább halogatjuk, annál rosszabb lesz. 

Én ugyan nem menekülök (ennyire) a kellemetlen érzelmek elől, cserébe viszont hajlamos vagyok évekre beleragadni káros helyzetekbe és az azokkal járó fájó érzésekbe (és ez se ideális). Nálam emögött az a félelem (hiedelem...) lakozik, hogy "jó, látom én, hogy ez rossz, de itt és most még nem tudom jobban csinálni" (majd talán később... ha elég érett leszek hozzá... ha többet fogok tudni... ha minden úgy jön össze... stb., stb., a kifogások sorozata végtelen). Aztán szenvedés, szenvedés, még több szenvedés, már majdnem elviselhetetlen mértékű szenvedés, Ó, TE JÓ ISTEN!!, én ezt már nem bírom... na, és ekkor borítom az asztalt. 

Nem tudom olyan profin meggyőzni magam, mint mások, hogy "ó, nem is olyan rossz ez" (avagy lásd még: "örüljünk a sz.rnak is, mert az legalább van!"). Én tudom, hogy sz.r. Csak basszus, még mindig belegyalogolok ugyanabba a zsákutcába: de hát nem tudom jobban csinálni! És nekem is időbe telik rájönni, hogy nem a fenét. 

Hát, így vagyok. Sok a (belső) munka, de sok a mondandó is. Csak győzzem.